Tiszta lappal

Hol is kezdjem... Sokat gondolkodtam rajta, hogyan tudnám bevezetni, amit mondani akarok, végül úgy döntöttem, csak írok, és meglátjuk, mi lesz.

Ha ismertek, tudjátok, hogy a 2020-as évek eddig rengeteg kihívást és változást tartogattak nekem. Egészség, betegség, siker, csalódás és sok-sok kudarc. Konkrétumokról nem akarok beszélni, mert ez a bejegyzés nem a múltról szól, hanem a jövőről és a jelenről, de annyit azért elmondanék, hogy haragudtam. Sokáig. És szomorú voltam, mert úgy éreztem, nem tudok felállni a sok pofon és elutasítás után, amit kaptam az utóbbi időben az élettől. Létezik még valaki, aki Excel táblán listát vezet a meg nem kapott lehetőségeiről? (elég hosszú a lista egyébként). A külvilág felé annyit kommunikáltam, hogy az életem szuper, hiszen van sok online megjelenésem, egy kiadott könyvem, hamarosan remélhetőleg kézhez kapom a diplomámat. Kicsit azt is éreztem, hogy nekem nincs jogom panaszkodni, miután ennyi minden megadatott nekem.

A kétségbeejtő oktatási helyzetről, a továbbra is nehezen terhelhető fizikai állapotomról, valamint a könyvszakma gazdasági és egyéb nehézségeiről nem szóltam egy szót se. Amilyen káosz van a világban, olyan káosz lett a fejemben és a szívemben. Nem találtam a helyem, mert akárhova fordultam, nem volt nekem hely, vagy csak olyan feltételekkel, amiket méltatlannak éreztem, és elengedtem. Az elmúlt években sok dolognak búcsút kellett mondanom, amik nélkül korábban elképzelhetetlen volt az életem. Kételkedtem abban, hogy lesz nekem hely bárhol is. Tele voltam kérdésekkel, és ami a legjobban dühített, hogy nem kaptam konkrét válaszokat. Akkor még nem tudtam, hogy ha nincs válasz, az is egy válasz, főleg akkor, ha hónapok, vagy az esetemben egy év is eltelik csendben. Csalódtam emberekben, mert úgy éreztem, olyan döntéseket hoztak a fejem felett, amik negatív hatással lehetnek az egész jövőmre nézve. Haragudtam azokra is, akiknek (külső szemmel) tálcán kínálták azt a lehetőséget, amit én is akartam. Egy darabig megkönnyebbültem attól, hogy másoknak is nehéz, nem csak nekem. Mások is betegek, más tanárok helyzete is ellehetetlenül, más írók is ugyanazt élik át, amit én (ha nem rosszabbat). Elsírtuk egymásnak a bajainkat, nyalogattuk a sebeinket, megállapítottuk, hogy jobbat érdemelnénk.

Ettől persze a súly még ugyanúgy nyomta a vállamat. Képzelj el egy világot, ahol futsz a busz után teljes erődből, mégis lekésed. De nem állhatsz meg, mert jön a következő, ezért futsz azután is, de az sem vesz fel. Majd a következő, vagy az azutáni. És egyik sem áll meg, te pedig egy idő után nem tudsz tovább futni, és nem is akarsz, mert úgysincs semmi jelentősége. Akármit tettem, nem volt elég, és amiről már úgy gondoltam, hogy az enyém, és senki nem veheti el tőlem, elég volt egy pillanat, egy tollvonás, és máris szertefoszlott.

Az elmúlt időszakban annyi kérdés kavargott a fejemben, hogy nem nagyon tudtam írni. Ha mégis, hamar elveszítettem a lelkesedésemet, és nem írtam végig a kéziratokat. Ha nem számít, amit mondani akarsz, egy idő után csendben maradsz.

Nem a távoli jövőből írom ezt a bejegyzést, amikor minden újra csodás, és tele vagyok lehetőséggel, fényes jövővel. Könnyű lenne a magasból lefelé kiabálni. Én most felfelé nézek, oda suttogok, ahol most nem vagyok, de tudok valakit, aki van, és meghallja. Amikor a buszok nem állnak meg a kedvedért, el kell fordítanod a fejed a buszokról! Ha csak a meg nem kapott lehetőségekre nézek, sosem veszek észre semmi mást körülöttem. Nem tudom, hol leszek, mit írok, mit csinálok a jövőben, de nem is kell tudnom. Isten tudja, és ez nekem elég, mert bízni akarok benne, az ő tervében. Talán nem érek el most egy buszt sem, de meglehet, hogy jön majd egy vonat vagy villamos. Esetleg befut egy kimaradt buszjárat valamikor a jövőben. Minden lehetőség elérkezik majd a maga idejében, mert az Úrnak gondja van rá. A buszoknak pedig, amik nem vettek fel, üzenem: Köszönöm, hogy a helyemen tartotok.

Tiszta lappal indítani nem azt jelenti, hogy elfelejted a régi dolgokat. A tiszta lap egy új fejezet, megbocsátás, elengedés, újrakezdés, hit és remény, egy papír, amit meg lehet tölteni jól és rosszul is. Igyekszem ezentúl jó szavakat vetni rá.

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek."

(Jeremiás 29:11)